Vártam, hogy ezt a könyvet elkezdhessem olvasni. Nem okozott csalódást. Tanulságos, megható és állítólag igaz történet volt. Információm szerint film is van belőle franciául, amibe lehet, hogy belekukkantok egyszer.Tartalom:
Lou tizenhárom éves, látszólag mindene van, szülei szobája, számítógépe.
Lou intellektuálisan koraérett, két osztállyal előrébb jár, mint kortársai.
Lou álmodozó, nehezére esik megszólalni mások előtt, és a cipőfűzője is mindig lóg.
No tizennyolc éves, senkije és semmije sincs, csak egy zötyögős kerekes bőröndje.
No bizalmatlan, vad, keserű.
No az utcán él. Hajléktalan.
Lucas tizenhét éves, az osztályban túlkoros, már kétszer bukott.
Lucas vagány, pimasz, szép, minden lány odavan érte.
Lucas egyedül lakik egy ötszobás, fényűző párizsi lakásban.
Három különböző módon magára hagyott fiatal, akinek a sorsa összekapcsolódik.
Szembeszállhat-e három tizenéves a világgal, a társadalmi realitásokkal?
Vagy minden próbálkozás hiábavaló, úgyis mindig a könyörtelen valóságé az utolsó szó?
Delphine de Vigan ezért a könyvéért számos elismerésben részesült, sőt a legrangosabb francia irodalmi kitüntetésre, a Goncourt-díjra is jelölték.
Kesernyés hangvételű, mégis szívmelengető regényét húsz országban adták ki, és mozifilm is készült belőle.
Egy érzékenyen megírt, mély, igaz történet a barátságról és egy a sors ellenében végzett nagyszabású kísérletről.
Nos már a borítója is megfogott, leszámítva a fent lévő zöld leveleket. De a történet miatt megbocsátom a zöld rikítást. Lou annyira okos, hogy komolyan tanultam tőle dolgokat. Lucas annyira segítőkész volt Louval szembe, hogy én is barátommá avattam volna. No...Not a történet alapján én is befogadtam volna. Szép volt a történet úgy ahogy volt. Tényleg remek volt végig olvasni, ahogy ez a három fiatal egymásra talál. Lou családi története is elég drámai volt. Majd amikor már minden unalmassá vált volna jött a vége. A véga ami egy kicsit fájdalmas és drámai volt. De ha bele gondolok...így kellet lennie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése